2022.07.28. Új koncertsorozatot indítunk útjára A segítő dallamok címmel

A Charles Music számos kiemelt zenei produkciót, koncertet mutatott be az eltelt évek alatt nagy sikerrel célkitűzései mentén, amely mellett kiemelt fontosságú számára a társadalmi felelősségvállalás. Különös figyelmet fordítunk a tehetséges gyermekek és fiatalok felkutatására, zenei nevelésükre és tehetségük gondozására. E célból indítottuk útjára a Zeneút programot és a Zeneút Tehetségkutató versenyt.

Több éve együttműködünk a Szülők Háza Alapítvánnyal, amely állami gondoskodásban élő gyermekek és hátrányos helyzetű családok számára nyújt támogatást. Az állami gondoskodásban élő gyermekek részére már több ízben megrendezett tehetségkutató verseny alkalmával a Charles Music művésze, Nyári Károly, aki az Alapítvány jótékonysági nagykövete, részt vett a gyermekek versenyre történő felkészítésében, majd, mint zsűri elnök segítette az Alapítvány nemes kezdeményezését. 2020-ban Nyári Károlyt a Szülők Háza Alapítvány Szent Antal-díjjal jutalmazta több éves kiemelkedő tevékenységéért, amelyet az állami gondoskodásban élő gyermekekért végzett. Az együttműködésünk eltelt évei alatt, nagy öröm számunkra, hogy zenénk által segítséget tudtunk nyújtani az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, egy-egy koncert alkalmával. Ezeknek a gyermekeknek nincs vagy csak korlátozottan van lehetőségük a zenével való találkozásra. Magyarországon több száz gyermekotthon van, több ezer gyermek nevelkedik állami gondozottként, a kulturális értékeink megismerése és a zenei élmény megtapasztalásának hiányában. Ezeknek az állami gondoskodásban élő gyermekeknek szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy megtapasztalják a zenei élményt és nyitottakká váljanak ezen élmények befogadására. Az érdeklődésüket szeretnénk felkelteni a zene és a kulturális értékek iránt. Ezért elhatároztuk, hogy művészeinkkel az ország több pontján lévő gyermekgondozási intézményben koncerteket mutatunk be az ott élő gyermekek részére.

A koncertsorozatot 2022. július 28-án indítjuk útjára A segítő dallamok címmel. Az első állomás a Kamaraerdei Ifjúsági Park, ahol a Szülők Háza Nyári táborában mutatjuk be koncertünket.

Olyan komplett kulturális programot szeretnénk nyújtani, a gyermekek életkorának megfelelően, amely a zenehallgatás élménye mellett, megismerteti az elhangzó zeneszámok zeneszerzőivel és keletkezésének történetével. A koncerten közreműködő művészek hangszereit is bemutatjuk az interaktív előadások keretén belül. A zenei élmény megtapasztalása által, reményt és lehetőséget adunk azoknak, akik érdeklődést mutatnak ezen értékek irányába. Az otthonból való távozásukat követően, ezzel is esélyt adunk a társadalomba való integrációra, hiszen ez is egy kapaszkodó, ahhoz, hogy társadalmunk értékes tagjaivá váljanak. Ha nem adjuk meg ezeknek a gyermekeknek a lehetőséget, akkor esélyük sem lesz kitörni, végleg kiemelkedni.

Napjainkban a közoktatási intézményekben tanuló fiatalok is hasonlóképpen csak korlátozottan jutnak a kulturális kincsekhez. Helyzetükből adódóan tágabb lehetőségük van, mégis azt tapasztaljuk, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem érdeklődnek a minőségi zenei élmény iránt. Ezért szeretnénk programunkat az iskola kezdést követően, az oktatási intézményekbe is elvinni, hiszen valljuk, hogy a művészethez és kultúrához való hozzáférés valamennyi ember joga, de kiemelten fontos, hogy a gyermekek minél előbb találkozzanak ezzel a lehetőséggel. Napjainkban kiemelt szerepe van a gyermekek és fiatalok zenével való találkozásának, hiszen a zene közösség építő ereje mellett, a közösen átélt maradandó pillanatok egy életre szóló élménye az elfogadásról, toleranciáról is szól.

charles2022.07.28. Új koncertsorozatot indítunk útjára A segítő dallamok címmel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.